Apáti Miklós író a Nászetetés című könyvről
Ha valakit be akar szervezni a titkosszolgálat, azt be is szervezi. Vagy nem. Ha nem, akkor bosszút áll. Mármint a szolgálat. Előveszi azt a férfit, aki éveken át küzdött Zsanett szerelméért, szellemének meghódítása után a testet is akarja, a nő testét, amely annyi gyönyör és annyi keserűség forrása, legalábbis Adonyi Sztancs János szerint.
Nászetetés című könyvének borítóján egy talpig meztelen nő látható, Potyók Tamás festménye. De mi a nászetetés? „Nászetetésnek nevezzük, amikor a hím állat valamit – főként élelmet – visz a nősténynek, hogy könnyebben rábírja a párosodásra. Nászetetés az is, amikor a hódító férfi szellemi csemegével nyűgözi le a kiválasztott nőt.” Így szól a szerző magyarázata. S ha ez így volna, ezt a könyvet csak nőknek volna szabad olvasni, ha lehet, vonaton, ölükbe ejtve álmodozni a két elbeszélés közti szünetben, szembesülve azzal, hogy mindez vagy hasonló velük is megtörtént már, vagy majdnem megtörtént, de nem vállalták. És vagy megbánták, vagy nem.
Adonyi Sztancs nagy mesélő. Történetei fókuszában a férfi-nő kapcsolat sikere és sikertelensége, végtelen hatalma és törvényszerű végessége áll, a mesélés kényszere sem viszi rá azonban arra, hogy divatos, tengerikígyó-hosszúságú halasi csipkék finomságával tüntető mondatokat – divatosabb szóval: szövegeket – gyártson. Ettől még lehetne őt konzervatív, avíttas szerzőnek nevezni, ám a kifejezés nyíltsága, a szexualitás intimitásának és brutalitásának bemutatása nem erre vall. Elbeszélései az erotikus irodalom legszélső pereméig elmerészkednek, ám aki az internet pornófilmecskéinek bámulására szocializálódott, az csalódni fog. Itt nem szexre szakosodott iparosok adják elő mutatványaikat, itt emberek vannak, akiknek ugyanolyan fontos a szex, mint a másik ember.
Ebben a regénynek álcázott novellafüzérben az emberek – furcsa? – beszélnek. S noha egy bonmot szerint a beszéd a félreértések forrása, Adonyi Sztancsnál a beszéd arra való, hogy kifejezzük gondolatainkat, már amennyiben vannak. A szerelmesek persze hallgatni is tudnak, az ő hallgatásuk mélyén titkos mágia, telepatikus üzemmód van, nem egymás ellen, hanem egymásért hallgatnak. Csoda ez, ritkán elfogadott isteni adomány.
Zsanett, a frissen kivívott globális kapitalizmus ádáz ellenfele lett, radikalizmusa a fennálló államrendek szemében maga a megtestesült terroristaveszély. Vigyázni kell rá, szemmel kell tartani, s ki lenne erre alkalmasabb, mint az a férfi, aki szereti. Zsanett megmenekülhetne a börtöntől, ha a titkosszolgálatba beszervezett férfi jelenthetne róla, jelenthetné hazai és külhoni kapcsolatait. Zsanett szalonjában közép-európai szervezkedés készül a külföldi titkosszolgálatok szerint, holott a társaság minden tagja magyar. Hiába szlovák, ukrán, szerb vagy horvát állampolgár. Veszélyes üzem.
